Ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! (Jn.13,34)
szimbolum

Lelkész:
Tompa Veronika
tel: 0911/198 042
0918/364 349
cseplov@gmail.com

Gondnok:
Gálffy László
tel: 0903 415 620

A Diósförgepatonyi Református Egyházközség története

A legenyhébb szóval élve is kalandosnak mondhatjuk az alsó Patonyok helvét hitvallásúinak vallásgyakorlási lehetőségeit az évszázadok során. A változó viszonyok nagy hatással voltak az itteni reformátusság életére.

Pálffy Miklós főispán és szenior a reformáció után alakult egyházakat és a lelkészek működését 1672-ben engedélyezte, ily módon Dióspatony is anyaegyházzá lépett elő. Ám ezen diósi kiváltság csak 2 évig, 1674-ig tartott. Ekkor a patonyi kálvinistáknak a szerdahelyi egyházhoz kellett társulniuk, azonban az ottani prédikátor elűzése és templomának széthányása miatt ez a kapcsolat sem bizonyult tartósnak. A lelkész Hodos és Nagyabony nemes birtokosai közé menekült. Emiatt a diós-, förge- és bögölypatonyi reformátusok hosszú évtizedekig a Hodosi Református Egyház berkébe tartoztak, úgy az oktatás (lásd a Diósförgepatony reformátusainak oktatása – Diósförgepatonyi Református Elemi Népiskola című fejezetet), mint a vallásgyakorlás terén.

Pontosan 1680-tól tartott a helyi kálvinista köznemesség „házassága” a hodosiakkal és az önállósulással ért véget, azt az 1706-tól 1729-ig tartó időszakot kivéve, amikor a reformátussá lett szentmihályfai templom gyűjtötte maga köré a patonyiakat. 1706. február 5-től adták át minden tartozékával együtt a szentmihályfai templomot a patonyi kálvinistának és 1729. június 8-án rekatolizálták. Ekkor a helvét hitvallást követőket ismét visszaparancsolták Hodosba, azonban csak 3 évre, mígnem 1732-ben a Carolina Resolutio (határozat a protestáns egyházi viszonyok és protestáns vallásgyakorlás korlátozására) miatt elűzték a hodosi lelkészt és a hodosi anyaegyházat fölszámolták. 50 évre jóformán megszűnt az aktív vallásgyakorlás, mivel csak otthon titokban folyhatott az egykori anyaegyház protestánsainak hitélete. Ezen 50 évre a patonyiaknak a távoli Rétét, Pusztafödémest, Patast és Szapot jelölték ki artikuláris helyeikül; ezeken kívül máshol nem gyakorolhatták vallásukat.

A Türelmi rendelet okán 1783. október 3-tól újra a működési engedélyt megkapó Hodoshoz csatolják a diósi és bögölyi kálvinistákat. Hodosban részben a patonyi reformátusok anyagi hozzájárulásával ez évben templom, parókia és iskola is épült.

Sajnos térségünket sem kerülte el a veszedelmes kolerajárvány, mely a feljegyzések szerint négy hullámban szedett áldozatokat az alsó Patonyokban (1830/31, 1849, 1855, 1866). A környező falvak áldozatainak számához viszonyítva kevesebb, 78 római katolikus és 9 református veszett oda.

A községek (Diósförge- és Bögölypatony) az önálló oktatási intézmény, az 1866. július 4-én megnyílt Diósförgepatonyi Református Elemi Népiskola megalakulásával tettek nagy lépést a hodosi anyaegyháztól való függetlenedés felé, ami végül az 1870. december 11-ei templomszenteléssel történt meg. Megalakult az önálló Diósförgepatonyi Református Egyházközség.



A komáromi helv. hitv. Ns. egyházmegye 1868-ik évi őszi közgyűlésének jegyzőkönyvéből: „ … a diós-förge és bögölpatonyi – Hodoshoz adifiliált –, de ettől elválásukat, anyaegyházzá alakulásukat eszközlésbe vett hitrokonok közt működött bizottság vizsgálati jelentése, s ezzel kapcsolatban olvastatott a gyülekezetnek administratorivá alakulhatása esetére vonatkozó és számos aláírókkal ellátott ajánlata.” A lelkésznek fölajánlott jövedelmek előszámlálása után a jegyzőkönyv az egyházmegye igenlő álláspontját a következő mondatban fejezte ki: „Közgyűlés a diós-förge és bögölpatonyi egyesült fiókgyülekezet vallásos buzgósága emelkedésének röptébe akadályt nem vet, sőt ajánlólag – kedvező véleménnyel terjeszti fel kérelmét a Főtiszt. egyházkerület kormányszéke elé.”

Így vált ki aztán a diósförgepatonyi leányegyház Gálffy Miklós diósförge- és Gálffy József bögölypatonyi gondnok, Lelkes József diósförge- és Lelkes István bögölypatonyi presbiter, ill. a csécsénypatonyi születésű Csiba Mihály segédlelkész, majd első diósförgepatonyi rendes lelkész szolgálata idején a hodosi anyaegyház méhéből, és építhette föl 1870 őszén mórtéglákból, vályog toronnyal a förgei Pálffy-birtokból méltányos áron hozzájutott telken első református templomát, és mozdította az egész községet egy újabb mérföldkővel a nagykorúsodás irányába.



A gyülekezeti elöljáróság a három Patony híveiből alakult. Az 1. keresztelés 1870. december 22-én történt Csiba Mihály református lelkész szolgálatával. Ugyanekkor csatlakozott a diósförgepatonyihoz a valamikor Somorjához (1783-1814), majd Hodoshoz tartozó benkepatonyi egyház, mint leányegyház. A templom Vargha Dezső kézi alaprajza szerint 10x24 m-es, É-D hossztengelyű, az egykori Diós- és Bögölypatony közé zárt területen emelt hajlék volt. A pár év múlva megdőlt és lebontott torony pótlására 1902-ben állítottak két akácoszlopból ácsolt haranglábat, egyetlen, 1800-ban, Pozsonyban öntött 50 kilós haranggal. A parókia a puritán templommal együtt épült, szintén mórból, a régi idők módosabb parasztházainak, az ún. hosszú házak stílusában.







Az I. világháború utolsó évében felbukkanó világméretű járvány, a spanyolnátha szintén elérte településünket, azonban szerencsére nem szedett sok áldozatot. Az egyház berkeiben működött a község egyik színjátszó csoportja is, mely a Református Legényegylet nevet viselte.





A patonyi gyülekezet lelkésze volt 10 hónapig Sedivi László, a későbbi nyitrai lelkész, az ottani gyülekezet megalapítója, templomának, parókiájának és iskolájának felépítője, aki többek közt zsidómentő tevékenységével vált ismertté. Őt követte egyházunk élén Dalmady Imre, aki 4 évnyi szolgálat után Erdélybe került, majd a 9 évig nálunk szolgáló Páli Lajos, aki Hetényből került Dióspatonyba. Nálunk hirdette az Igét pár hónapig a sportolói vénákkal is ellátott Kóczán Mór (életrajza lentebb), az 1912-es stockholmi olimpia bronzérmese gerelyhajításban.



A két világháború érzékenyen érintette a reformátusságot is. Szinte minden családból valaki hiányzott a katonai szolgálat teljesítése miatt. Az I. világháborúban esett el többek közt Csomor Péter. A II. világháború áldozatai Gálffy Béla, Gálffy Sándor, Hodosy Géza, Lelkes Géza, Lelkes Lajos, Sátor Imre, Szelle Sándor és Hodossy Béla.

Szintén egyházunkban szolgált Topa József papköltő (életrajza lentebb), aki 1921-ben, 36 évesen adta vissza lelkét Teremtőjének, kevés nyilvános irodalmi nyomot hagyva maga után. Sírja a diósförgepatonyi sírkertben található.



1922-ben került egyházunk élére a hamarosan megválasztott lelkészként regnáló komáromi születésű Vargha Dezső (életrajza lentebb), aki közel fél évszázadig vezette a rábízott patonyföldi híveket. Élete szorosan összefonódott a helyiek életével. A falu jelenlegi református lakosságának jelentős részét ő keresztelte. Nyugdíjba vonulása után (1970) a jókai származású, ám Hodosban szolgáló Oros Zoltán (Jóka, 1935 – Hodos, 1975. június 8.) járt át gyülekezetünkbe, akinek ígéretes pályafutását korai halála hiúsította meg.







Az évek folyamán egyházunk életében különböző változások következtek be. Az említett régi templomot még Vargha Dezső szolgálata idején, 1969-ben lebontották, s gyülekezetünk 1976-ra építette föl új, modern, skandináv típusú istentiszteleti helyét Ing. arch. Ján Fečík és Ing. arch. Ján Strcula szlovák műépítészek tervei alapján. Nagy érdeme van ebben a helyi hívőknek, akik erejüket és idejüket nem sajnálva segítettek az építkezésben, valamint gyülekezetünk akkori lelkipásztorainak: Nt. Szabó Antal tiszteletes úrnak (volt esperes, püspökhelyettes, született Losoncon 1915. szeptember 12-én, elhunyt 2004. július 17-én), Nt. Kis-Csáji Julianna tiszteletes asszonynak és férjének Nt. Kis-Csáji Ferencnek. 1977. október 9-én volt megtartva a hálaadó istentisztelet, melyen dióspatonyi gyülekezetünk hét év fáradtságos és áldozatos munkája során felépült új, korszerű templomát Dr. Varga Imre püspök felszentelte és rendeltetésének átadta.

Kis-Csáji Juliannát férje, Kis-Csáji Ferenc követte az egyház élén. Ma mindketten a közeli Hodosban működnek. 1993 márciusától kezdve, közel 10 évig szolgálta egyházunkat Nt. Görözdi Zsolt. 1998 júniusában vált megválasztott lelkészünkké. A lelkészválasztás nagy esemény volt a gyülekezet életében, hiszen azt megelőzően 1922-ben, még Vargha Dezső esetében volt rá példa.



Miután Görözdi Zsolt 2002-ben eltávozott gyülekezetünkből és édesapja, id. Nt. Görözdi Miklós nyugdíjba vonulása miatt a megüresedett dunaszerdahelyi gyülekezet élére került, egyházközségünk lelkészévé Nt. Vámos Béla vált.

200?-ban megoldódott a templom fűtése a padok alá felszerelt fűtőtestek által, így a téli félév istentiszteleti alkalmai is kellemesebbé váltak. További nagyobb beavatkozás istentiszteleti hajlékunkon 2005-ben történt, amikor is a templom új tetőt kapott a szél olykori feltámadásakor elviselhetetlen zaj miatt. Az első erőteljes próbálkozás lelkészlakás-parókia építésére 2008-ban következett be; ekkor döntött a presbitérium az építési szándék elfogadása mellett. Az 1870-ben épült régit még az 1990-es években alkalmatlansága miatt lebontották. A 138 évig tartó anya-leányegyházi viszony után 2009-ben, elég stabilnak érezvén magát a benkepatonyi leányegyház, különvált a diósförgepatonyi anyaegyháztól. Ekkor lett a Diósförgepatonyi Református Egyházközség lelkésznője a korábbi dunaszerdahelyi segédlelkész, Nt. Tompa Veronika, aki 2009. március 1-től szolgál gyülekezetünkben.



Diósförgepatony reformátusainak oktatása – Diósförgepatonyi Református Elemi Népiskola

Még Szent István elrendelése alapján – miszerint minden 10 falunak templomot kell emeltetni – épült meg a központi fekvésű Szentmihályfán a templom és mellette az iskola. Ez volt a Patonyok közös egyháza is, ahova a reformáció térhódításáig a 3 alsó Patony (Diós-, Förge-, Bögölypatony) ministránskorú gyermekei is jártak.

A reformáció után alakult egyházakat és a lelkészek működését az 1672-es engedélyezés után 2 évvel, 1674-ben beszüntették. A dióspatonyi református gyerekek vagy a szentmihályfai római katolikus, vagy a hodosi református iskolába jártak – ha jártak.

1732-től, a Carolina Resolutio (határozat a protestáns egyházi viszonyok és protestáns vallásgyakorlás korlátozására) hodosi érvénybe léptetésétől már csak titokban járhattak át az 5 km-re elhelyezkedő Hodosba a patonyi református gyerekek, mivel az ottani egyházat felszámolták és a lelkészt elűzték. Az ekkortól számított 50 évre jóformán megszűnt a hivatalos hitoktatás is a vallásgyakorlással egyetemben.

A II. József által hozott Türelmi rendelet folytán, mely szabad vallásgyakorlást engedélyezett, 1783-ban, Hodosban részben a patonyi reformátusok anyagi hozzájárulásával templom, parókia és iskola is épült, ahova 83 éven át jártak tudásért a helyi nebulók, mindaddig, amíg fel nem építették saját iskolájukat. A szándékot több egyházmegyei jegyzőkönyv tanúsítja, miszerint a dióspatonyi kálvinisták már 1817-ben gondoltak iskolaalapításra, valószínűleg a felső Patonyok 1815. évi templom-, tanítói ház- és iskolaépítésén felbuzdulva, azonban pénz hiányában ez nem valósult meg. A diós-, förge- és bögölypatonyi reformátusok hosszú évtizedekig a Hodosi Református Egyház berkébe tartoztak, úgy a vallásgyakorlás (lásd A Diósförgepatonyi Református Egyházközség története című fejezetet), mint az oktatás terén. Ez azonban a nagy távolság miatt sok hátránnyal járt a gyermekekre nézve. Némely téli félévben a szülők kívánságára a rossz időjárás, hideg és távolság miatt helvét hitvallású segédtanítók jártak át Dióspatonyba. Ilyen volt Pálfy János (1824-1825), Bíró György (1825-1826), Ihar Pál (1826-1827), Balogh Pál (1828-1829), Hetesi János (1830-1831), Tartsi Antal (1835). 1828-ban még csak 138 volt az alsó Patonyok reformátusainak száma, és a Balogh Pál által irányított iskolába is csak 30 gyerek járt.

Végül 1866. július 4-én nyílt meg az önálló református elemi népiskola, melyben a tanítás 2 évig valamely háznál folyt. A mórtéglából felépített iskola 1868-ra épült fel, s még ma is áll a mostani alapiskola hátsó bejáratával szemben.



A község gyülekezete ekkor és ezzel szakadt ki félig-meddig a hodosi anyaegyházból. Ez egészen 1944 tavaszáig, a német megszállásig és bombaveszélyig megállás nélkül üzemelt. Ide jártak a község zsidó csemetéi is. Fontos megemlíteni, hogy a református iskola nevelte a falu első értelmiségi embereit, az első három diplomás patonyit a 20. század első évtizedeiben, név szerint Gálffy Géza református lelkész-esperest (életrajza lentebb), valamint Gálffy Béla és Szelle Géza református kántortanítókat.





Az iskola első tanítója a fiatal, pedagógusnak és embernek is kiváló Gancs Géza (életrajza lentebb) volt, a pápai református főiskola neveltje, korábban alistáli praeceptor (segédtanító), aki 1869 őszéig irányította az oktatást. A hodosi lelkész és a dióspatonyi gondnokok által szignált bizonyítványa szerint tanítványai között oly dicséretes szorgalommal, a magánéletben oly szerényen és tisztességesen viselte magát, hogy elismeréseként és pályája további folytatásában a vezetők leghathatósabb ajánlatára tette magát igazán méltóvá.



Gancs segédtanító urat Győry Miklós (1869 ősze - 1870 tavasza), Mozgay Benő (1870 ősze – 1871 szeptemberének vége), Oszvald János (1871 – 1879. november 17.) és Tárnok Gyula (1879. november 18. – 1892. november 4.) követte. Tárnok elmenetelével, kicsi lévén a gyülekezet, mely közben (1870 decemberével) anyaegyházzá lépett elő, s nem bírván lelkészt és rektort is tartani, az egymást sűrűn váltó segédlelkészek tanítottak a förgei telken működő iskolában, mint Boross Kálmán, Nemes Kálmán, Osváld Kálmán, Sedivi László, Gálffy Géza, Dalmady Imre. 1899-ben az állami felügyelet okleveles tanító megválasztását sürgette. Evangélikus tanítónőket sikerült szerződtetni, előbb 1900-ban Okolicsányi Anna, majd 1902-ben Czike Margit személyében. Ezután Tompos Erzsébet okleveles református tanítónő működött Diósförgepatonyban 1903. szeptember 6-tól 1914. november 1-ig. Ő aztán, mint Szinay Sándor, helyi református lelkész hitvese, Nagyölvedre költözött.





Utódja a frissen ide került lelkész felesége, Topa Józsefné sz. Varga Mária lett 1914 novemberétől. A megözvegyült és nyugdíjazott, betegeskedő tanítónőt 1927. szeptember 1-től Vargha Dezső református lelkész (életrajza lentebb) váltotta föl az iskola élén, aki ugyan 1929-ben tanítói képesítést is szerzett, az iskolát 1932. szeptember 1-jén átengedte Bennesch Jánosnak kántortanítónak (életrajza lentebb), aki a megszüntetésig vezette az intézményt.





Egyre nőtt a tanulók száma, 1931-ben már 53 ref. iskolaköteles iratkozott be. Közben szintén folyt a református gyerekek vallásoktatása az 1934-ben alakult aggerdői (dióspatonyréti) két tanerős iskolában, ahol Greschner Jenő, későbbi felesége Csiba Julianna, s néhány évig Gergely Péter oktatott. A református elemi népoktatás Diósförgepatonyban 1944 tavaszán ért véget. Az utókorra maradt azonban az 1925-1937 özv. Topa Józsefné, Vargha Dezső, majd Bennesch János által vezetett „A diósförgepatonyi ref. népiskola krónikája” c. kézirat, melyből hiteles betekintést nyerhetünk az iskola működésébe. Az iskolát a szovjet hadseregek bevonulása után államosították.





Nálunk szolgált lelkészek:

1 Csiba Mihály református lelkész 1870. december – 1883. március
2 Lénárth Lajos helyettes lelkész 1883. március – 1884. november
3 Varga József helyettes lelkész 1884. november – 1886. Szeptember
4 Puskás Lajos helyettes lelkész 1886.október – 1888. Március
5 Czike János helyettes lelkész 1888. április – 1890. Június
6 Galambos László helyettes lelkész 1890. Július – 1892. Március
7 Boross Kálmán helyettes lelkész 1892. augusztus – 1893. október
8 Nemes Kálmán helyettes lelkész 1893. október – 1895. április
9 Osváld Kálmán tanító káplán 1895. május – 1896. február
10 Sedivi László helyettes lelkész 1896. március – 1897. január
11 Dalmady Imre református lelkész 1897. március – 1901. január
12 Páli Lajos református lelkész 1901. július – 1910. március
13 Kóczán Mór helyettes lelkész 1910. március – 1910. május
14 Nagy Mihály református lelkész 1910. május – 1911. január
15 Benedek József helyettes lelkész 1911. január – 1911. szeptember
16 Szinay Sándor református lelkész 1911. szeptember – 1914. július
17 Topa József református lelkész 1914. augusztus – 1921. november
18 Végh Kálmán helyettes lelkész 1921. november – 1922. február
19 Vargha Dezső református lelkész 1922. május – 1970. április
20 Oros Zoltán helyettes lelkész 1970. május – 1971. október
21 Szabó Antal lelkipásztor 1972. január – 1976. március
22 Kis-Csáji Julianna református lelkipásztornő 1976. április – 1986. március
23 Kis-Csáji Ferenc adm. lelkipásztor 1986. július – 1990. április
24 Szabó Antal nyugalmazott lelkész 1991. január – 1991. október
25 Kosár Károly segédlelkész 1991. október – 1993. február
26 Görözdi Zsolt lelkipásztor 1993. március – 2002. december 9.
27 Vámos Béla adm. lelkész 2002. december 10. – 2009. február 28.
28 Tompa Veronika református lelkipásztor 2009. március 1. -

Az 1890-es, 1900-as években Balahó Antal hodosi ref. lelkész szolgált időközönként pár hétig/hónapig egyházunkban, míg nem lett a gyülekezetnek lelkésze.

Az 1950-es évek 2. felében Antal Árpád segédlelkész/lévita szolgált időközönként néhány hétig/hónapig Vargha Dezső helyett.

Az 1990-es években gyakran helyettesített egyházunkban Végh Dániel nagymegyeri református lelkész, valamint Puskás Ferenc lévita Pozsonyból.



Életrajzi adatok


Vargha Dezső (Komárom, 1895. augusztus 29. – Diósförgepatony, 1978. december 31.)

A Diósförgepatonyi Református Egyház lelkipásztora.
1927. szeptember 1-tõl 1932. június 30-ig a község református elemi népiskolájának helyettes igazgató-tanítója. A gimnáziumot a komáromi bencéseknél, a teológiát Pápán végezte, tanítói képesítést, mint az első szlovákiai magyar református lelkész-tanító a pozsonyi állami tanítóképzőben szerezte meg. Segédlelkészi szolgálatát 1921-ben Ipolypásztón kezdte. 1922-ben választották meg a diósförgepatonyi anyaegyház lelkészévé. Élete szorosan összeforrott a falu életével, mivel közel fél évszázadon keresztül volt a gyülekezet lelkésze. Nemcsak a „rábízott nyáj” lelki életével törődött, de a testi táplálék megszerzésében is segédkezett. A községben érdekes gazdasági kezdeményező szerepet is játszott, õ alapította a bögölypatonyi fogyasztási szövetkezetet és kezdeményezte – úttörőként errefelé - a szőlőtermesztést. Földjein gazdálkodott és állatokat nevelt. Gyümölcsöskertet telepített, melynek bő termését értékesítette. Ügyes üzletember hírében állott. Gyakran lehetett látni szájában pipával. A műkedvelőkkel számos bibliai és világi tárgyú színdarabot adott elő. Egy kenderföld feletti vita következtében majdnem megválik a gyülekezettől. Áthelyezését kéri a csilizradványi gyülekezethez, azonban erre végül nem kerül sor. A lelkésznapló átolvasása is arra utal, hogy prédikátori karizmával megáldott ember volt, aki minden lényeges dolgot számon tartva, a lelkésznaplóban is megörökített az utókor számára. Ezen lelkésznapló nemcsak az egyházi vonatkozású dolgokat tartalmazza, hanem az ország politikai helyzetét, az időjárásra vonatkozó adatokat, tavasszal a madarak érkezésének időpontját, és hogy mikor lehetett megkezdeni a földműves munkákat. Pontosan feljegyezte az úrvacsorával élő férfiak és nők számát. Az ő szolgálata idején, 1969-ben, kezdődött el a régi istentiszteleti hajlék lebontása és az új templom építése. 1970-ben vonult nyugdíjba. 1978 szilveszterén hunyt el, a helyi sírkertben helyezték örök nyugalomra. Egyike azon 3 református lelkésznek (Nagy Mihályon és Topa Józsefen kívül), akik a diósförgepatonyi temetőben nyugszanak.


Kóczán Mór (Kocs, 1885. január 8. – Alsógöd, 1972. július 30.)

A dióspatonyi református egyház segédlelkésze.
Apja Kóczán Lajos a kocsi református elemi iskola rektora volt. Kóczán Mór 1885-ben született a Komárom megyei Kocs községben. A pápai egyházi gimnáziumban és a Teológiai Akadémián tanult, ahol lelkészi oklevelet szerzett. A pápai Református Kollégiumban kezdett el sportolni, kiemelkedő eredményei révén 1900-tól először a Budapest Torna Club (BTC), majd 1910-től a Ferencváros atlétája lett. Itt gyorsan javultak képességei a súlylökés, a gerelyhajítás és a diszkoszvetés terén. Korára még nem jellemző a mai nagyfokú specializáció, valamennyi dobószámban versenyzett, de elsősorban gerelyhajítóként vált világhírűvé. Ezek után 1908-ban meghívták a budapesti atlétikai versenyre, ahol 57,05 méteres eredményével győzött, ami magasabb volt az akkori világcsúcsnál. 1909 és 1911 között három alkalommal javította meg a gerelyhajítás világcsúcsát, de mivel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a világcsúcslistát csak 1912-től hagyta jóvá, ezért ezek ma nem hivatalos világcsúcsok. Meghívták a magyar válogatottba, és készülhetett a londoni olimpiára. Első fellépése nem a legjobban sikerült, de ez nem törte meg, részt vett a következő, 1912-es stockholmi olimpiai játékokon is, ahol 55,5 méteres dobásával bronzérmet szerzett gerelyhajításban. Ő volt az első nem skandináv versenyző, aki ebben a számban olimpiai érmet tudott nyerni. 1914-ben Anglia-, 1916-ban Magyarország nemzetközi bajnoka. 1919-ben lett a Sparta Praha atlétikai szakának tagja, dobóatlétája és a csehszlovák válogatott tagja. 1920-ban Csehszlovákia bajnoka. Csehszlovák színekben vett részt a következő két olimpián Antwerpenben, illetve Párizsban. Ekkor már 39 évesen. Többszörös magyar, illetve csehszlovák bajnok. Az aktív sportolást 1926-ban fejezte be.
Református lelkipásztori tevékenységét 1907-ben segédlelkészként kezdte, majd lelkészként folytatta Csallóközaranyoson. Később segédlelkészként Dióspatonyban is működött. 1914-től 34 éven keresztül volt Csilizradvány lelkipásztora, ahol sportklubot is létesített, melynek edzője, pénztárosa volt. A II. világháborút követően, 1948-ban Magyarországra, Gödre települt, ahol lelkésznek választották. Aktívan részt vett Göd sportéletében, itt élt 1972. július 3-án bekövetkezett haláláig. Emlékére a csilizradványi alapiskola 2008-ban felvette a nagy sportoló és református lelkész nevét, így azóta Kóczán Mór Alapiskola az intézmény hivatalos neve.


Gálffy Géza (Diósförgepatony, 1872. február 12. – Gellér, 1932. december 26.)

A Diósförgepatonyi Református Elemi Népiskola tanítója.
Helyi születésű, Gálffy Miklós első diósförgepatonyi gondnok fia. Alsóbb iskoláit Dióspatonyban a református iskolában, középiskoláit Pozsonyban végezte. Élethivatásának a papi pályát választotta. Református lelkésszé avatása után Felsőgellérre került. Egész életét híveinek szentelte. Esperes, az egyetemes konvent tagja, egyházkerületi tanácsbíró volt. 1932 karácsonyán hunyt el, Gelléren helyezték örök nyugalomra.


Gancs Géza (Gancsháza, 1846. február 1 vagy 11. – Perbete, 1910. július 15.)

A Diósförgepatonyi Református Elemi Népiskola első tanítója.
Teljes nevén Gancs Géza Ignác Joakim a Somorja melletti Gancsházán született Gancs Vince és Péntek Katalin fiaként. A pápai református főtanodában érettségizett, s a Komárom megyei Madar kálvinista iskolájába került; ott az 1864/65-ös tanév téli felében működött, mint segédtanító. Madarról az 1865/66-os iskolai év téli és nyári félévére az alistáli református iskola kisebb növendékei közé került segédtanítónak; itt Pethes Endre református lelkész keze alatt dolgozott. 1866 júliusában az alsó Patonyok frissen alapított felekezeti iskolájába került segédtanítónak, itt munkálkodott három és egynegyed éven át, s ezen a harmadik állomáshelyén, diósförgepatonyi praeceptorként járult 1866. szeptember 24-én Rév-Komáromban az egyházmegye által kinevezett tanügyi bizottmány elé, hogy tanítói képesítő vizsgát tegyen. Förgepatonyi pályaszakaszának túlnyomó hányadát, 1868-tól az iskola korszerű, új épületében immár képesített tanítóként futotta be. Diósförgepatonyban, s a hodosi anyaegyháznál néhány papi feladatot is ellátott. Az alsó Patonyokból a Komárom megyei Martosra ment, ahol 1869. október 5-től 1870. július 25-ig működött segéd-, majd rendes tanítóként. Martosról ezután a mátyusföldi (Nyitra megyei) Magyarsókra távozott. A majdnem színkálvinista Martos után, melynek határát az esztergomi érsekség uralta, a magyarsóki képlet bonyolultabbnak bizonyult, mivel a község népe felekezetileg megoszlott. Itt Borza József lelkész keze alatt öt és egynegyed esztendőt töltött el, mint a református iskola rendes kántortanítója. Gancsnak mindenütt jó híre kelt; így történt, hogy amikor az idő, megfáradt perbetei rektor, Pápay Károly olyan református gyülekezetbe vágyott, amelyben kevesebb tanítvány várja, a gyülekezetnek őt szemelte ki és ajánlotta utódjául, majd a cserét is ő mozgatta. Így került a jó hírű, fiatal, 29 éves pedagógus 1875. október 17-től a Komárom megyei, esztergomi érsekséghez tartozó Perbetére. Gancs itt végleg megtelepült, s valószínűleg perbetei működése alatt, de még legényember korában készült első ránk maradt fotója. (A másik, amelyen kisfiával látható, 1896-ban, a millenniumi ünnepségeken, Budapesten.) Nem kétséges, hogy patonyi tanítványai 6-7 esztendővel korábban még ezt az arcát ismerték. Első tanítónk 1883. október 15-én lépett házasságra Lakszakállason Varga Zsuzsannával. Frigyükből Perbetén 5 fiú- és 1 lánygyermek született. Gancs Géza 1910-ban hunyt el, 64 éves korában az anyakönyvek szerint tüdőtágulásban. A perbetei temetőben található fehér sírkövén fehérlik a felirat: „Gancs Géza volt főtanítónk felejthetetlen emlékének 1845-1910 kegyeletből hálás tanítványai és tisztelői.” Egy néni szerint a követ a perbetei református legények állították mesterüknek. Özvegye 1926-ban hunyt el Budapesten, 68 éves korában. Gancs sógora volt Szinnyei József bibliográfus, akinek fiai ifj. Szinnyei József finnugor nyelvész és Szinnyei Ferenc irodalomtörténész.


Bennesch János (Pozsony, 1901. december 15. – Pápa, 1978. április 13.)

A Diósförgepatonyi Református Elemi Népiskola tanítója.
A pozsonyi evangélikus gimnáziumban érettségizett 1920-ban, 1927. július 30-ig a müncheni egyetem orvosi karán tanult és gyakornokoskodott. Anyja egy református svájci német asszony volt. A Bennesch család anyagilag tönkrement, s Jánosnak föl kellett hagynia tanulmányaival. Hazajött, 1932-ben tanítói érettségi, 1935-ben képesítő vizsgát tett a Pozsonyi Állami Tanítóképzőben, s 1932. szept. 1-tõl, Vargha Dezső református lelkész és helyettesítő igazgatótanító nyomán kisegítő tanító lett községünk ref. népiskolájában. Itt működött (kántorként is) 1944. augusztus 31-ig, illetve 1945 nyarán történt elbocsátásáig. Közben megházasodik, feleségül veszi a dióspatonyi Lelkes Katalint. Önkéntes áttelepítéséig (1947. május) a diósförgepatonyi református anyaegyház kántora maradt. 1947. május 31-tõl a pápai ref. általános iskola, 1948. szeptember 1-tõl a II. sz., 1949. szept. 1-tõl az I. sz. általános iskola tanítója, illetve tanára haláláig. 1955 decemberében általános iskolai tanári oklevelet szerzett a Szegedi Pedagógiai Főiskolán, matematika-fizika szakon. Elődje, Vargha Dezső, így jelentette be érkezését az iskola krónikájában: "Az 1932. iskolai évre akadt okleveles református tanító, Bennesch János úr Pozsonyból, ki augusztus 10-én választatott meg egyhangúan. 1932. szeptember 10-én el is foglalta hivatalát. Bennesch János úr az orvosi pályára készült. Tanult németországi egyetemeken, a szülői házból édesanyja révén, ki svájci származású református nő volt, erős kálvinista érzést hozott magával. Sok nyelvismerete, zenei képzettsége, magas műveltsége mind előfeltétele, hogy az egyházunk jó tanítót fog kapni személyében. Nehéz anyagi viszonyok között, amelyeket az elmúlt év katasztrofális termése hozott, az egyházunk a tanítói lakást a lehető legmodernebb módon átalakította illetve renoválta, villanyvilágítással úgy a tanítói lakást, mint az iskolát felszerelte mintegy 8000 Kčs költséggel..." Maga Bennesch János az 1932/33-as tanévet így vezette be krónikájában: "Az iskolai év első havában az iskolai lakás karbantartásával járó munkák még folytatódtak, úgyhogy szeptember havában a helybeli lelkész, nagytiszteletű Vargha Dezső látja vendégül az új tanítót. A tanuló ifjúság könyvekkel való ellátását a nehéz gazdasági válságra való tekintettel, részben az egyház támogatása teszi lehetővé. A tanítói könyvtárban csak elavult vezérkönyvek állanak a tanító rendelkezésére. Ez a könyvtár éveken át egy használati tankönyv tiszteletpéldányával sem gyarapodott; a beíratási díjakból ezen hiány részben orvosolható volt..."
Bennesch János 1978-ban hunyt el, s a pápai sírkertben helyezték örök nyugalomra.


Topa József (Külsőbőcs, 1885. március 5. – Diósförgepatony, 1921. december 6.)

A Diósförgepatonyi Református Egyház lelkipásztora.
Pap-költő, 1914-től 1921-ben bekövetkezett haláláig vezette a dióspatonyi reformátusok gyülekezetét, a rábízott nyájat. Templomból kijövet lett rosszul, s fiatalon, 36 évesen hunyt el. Felesége, Topáné szül. Varga Mária a Diósförgepatonyi Református Elemi Népiskola tanítónője 1914-től 1927-ig. A gyülekezet presbitériuma így emlékezik vissza lelkipásztorára az 1921. december 7-én tartott gyűlésen:
„Szeretett lelkipásztorunk élete virágában történt elhalálozása megdöbbentőleg hat ránk. Nemcsak azért, mert egy fiatal, erős élet kialvása mindig megdöbbenti szívünket, eszünkbe juttatja por voltunkat, és az Úr hatalmának meglátása megrettent és magunkba szállásra int, hanem főképpen azért, mert éppen akkor érte a halál sújtó keze, mikor átlépve a férfikor küszöbét, embertársai boldogítására szentelt ereje és tehetsége mind nagyobb arányokban kezdte hinteni az áldásokat... Ő valóban életét adta az ő juhaiért: hivatásának lett áldozata. Kötelességét oly hűn teljesítette, hogy kötelességteljesítése közben szerzett betegsége okozta korai halálát... Elszólította az Úr égi titkainak tolmácsát, aki ha szólt, a tudatlanokat tanította, a tévúton járókat az igaz élet ösvényére vezette, aki együtt tudott örvendezni az örvendezőkkel, szomorkodni a szomorkodókkal, aki annyi vérző szívre tudta csepegtetni a vigasztalás gyógyító balzsamát, aki a síró arcokról annyi könnyet tudott felszárítani...“ (9-10. melléklet).
Topa Józsefet a helyi sírkertben helyezték örök nyugalomra 1921. december 9-én. Topa egyike azon 3 református lelkésznek (Nagy Mihályon és Vargha Dezsőn kívül), akik a diósförgepatonyi temetőben nyugszanak.